Kérdése van? Hívjon minket! 06-70-612-4298

Joie

Családorientált cég vagyunk, és hiszünk az egyszerű örömökkel teli gyermekkorban. Úgy gondoljuk, hogy a közösen eltöltött idő a legfontosabb, legyünk akár a szabadban, út közben vagy kényelmesen az otthoni asztal körül. Tudjuk, mi kell a szülőknek, ezért atermékek széleskörűen ki tudják szolgálni a családok egyedi igényeit, legyenek bárhol. Termékeink megalkotásánál az „egyszerűen briliáns”-elv vezérel bennünket. Ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy az élet a gyerekekkel minél kevesebb munkával és több vidámsággal teljen.

A márkát Oliver Mecky és Sven Hering 2013 nyarán egy közös ötletelést követően hozta létre, és megalapította a Joie céget, ami néhány éven belül a gyermekek számára készített autós gyerekülések és babakocsik egyik jól ismert gyártója lett. A gyerekülések és a babakocsik mellett a cég utazóágyakat és etetőszékeket is gyárt.

A cég Angliában, Rugeley-ben és Németországban, Frankenthalban is működik. Valamennyi Joie terméknek a legnehezebb teszteket kell kiállnia, be kell bizonyítaniuk, hogy még a legnehezebb kopásnak is ellenállnak. A cégalapítók maguk is szülők, ezért jól tudják, hogy mit akarnak a szülők a világ minden táján:

  • A gyermeküléseket ezért számos baleseti szimulációval tesztelik, amíg biztonságuk be nem igazolódik.
  • Kényelmesnek kell lenniük, a kezelésnek egyszerűnek, és ezt a napi használat során bizonyítaniuk kell a termékeknek.

A cég arra törekszik, hogy a legmagasabb színvonalat érje el a Joie termékek tervezésében, technológiájában és biztonságában. Mára már sok család mindennapjait teszik biztonságosabbá és kényelmesebbé termékeikkel.